Lakberendezés és Fény a Térben

Lakberendezőként a világítást lényeges eszközként alkalmazom különböző enteriőrök, lakásbelsők, szobák hangulatának megformálására.
A megvilágítás nagyságrendekkel ronthat és javíthat a berendezett tér megformálásán, tehát a kialakítását olyan fontosnak tekintem, mint magukat a bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat.
A lakberendező feladata az adott lakás, ház, nyaraló, panzió lakberendezési, belsőépítészeti értékeinek láttatása, a tér értékes adottságaiból ízléssel és nagyvonalúsággal kihozni a lehető legtöbbet.
Hogyan formálódik a tér?
Az igényeket felmérve lakberendezési koncepciót kell kialakítani – funkciók helyét, bútorok elrendezését, dekorálást, hangulatot, stb. megtervezni –, majd a teret komplett egészként, összhangban kezelve, a fényben rejlő lehetőségeket hasznosítva mesterségesen megalkotni a természetben játszó pazar fényhatásokat. Mindeközben ügyelve, hogy a fény és az árnyék aránya egyensúlyban legyen, hiszen egy egyenletesen megvilágított helyiség unalmas; izgalmasságát a fény-árnyék közti váltakozó ellentétek adják.



A „bűvész” fény, mint a lakberendező eszköze
- teret ad a szobabelsőnek, hatására életre kelnek a tárgyak, érzékelhetően árnyalja a színeket. Vezeti a tekintetet: ha kell, elvonja a figyelmet kedvezőtlen térarányokról, felületi hibákról vagy ráirányítja egy fontos részletre, fókuszpontot hoz létre; elválaszt és összevon; kiemel felületeket, hangulatokat, stílusokat; bűvész módjára eltűntet, észrevehetetlenné tesz.
- térelválasztóként nyílászárókat, falakat helyettesít, funkciók, bútorcsoportok helyét jelöli ki.

Például a nappali-étkező, nappali-dolgozó, étkező-dolgozó, hálószoba-fürdőszoba kapcsolatát külön-külön kiemeli az adott tér-rész megvilágításával, vagy a mennyezetbe süllyesztett lámpatestekből áradva a fény függönyként határolja a teret.
- mint függöny, a karnis mögé elrejtve kívülről megakadályozza a betekintést a belső térbe; karnis elé szerelt lámpatestből a függönyt megvilágítva lezárja a szobát – eddig láss és ne tovább.
Festmények fénnyel történő kiemelése szemet gyönyörködtető látvány, ám önmagában a fény, mint kép – a felületen kirajzolódó mintázata, a színek látványa a fehérek ezernyi árnyalatán keresztül a színes alakzatokig – egyedi belsőépítészeti, térformáló elem: életre kelti, mozgásba hozza a sima egyszínű falfelületet.





És ha kell, bűvész módjára megemeli a komódot, lebegteti a padlót és bútorokat – mely hatás rejtett világítást alkalmazva érhető el; a lámpatest nem is látható, csak a fény.







Formai alakítás – bűvészkedés a térrel
A fény
- felkelti figyelmünket és így optikailag megnöveli a teret. A tágasság érzetét kelti a fal derítésével, amint egyenletes fénnyel árassza el azt pl. rejtett fénycsöves
kialakítással a gipszpárkány mögött.



Közelebb hozza optikailag a térelválasztó falat, ha súrló fénnyel kihangsúlyozzuk karakterisztikáját, vagy egy strukturált falfelület rusztikusságát.
- feledteti a tér szűkösségét és mindemellett pazar, izgalmas látvány a fényes felületek alkalmazása - bútorokon, falon, falrészleten, textileken, melyek visszatükrözik, megsokszorozzák a fényt.
Alulméretezett előszobában a térérzet növelhető a mennyezet és a falak derítésével - falikarok indirekt fényét felhasználva.
- megemeli a mennyezetet, ha alacsony belmagasságú a lakás, nyaraló, az aprócska ablakú, sötét fagerendás bájos vidéki ház. A megformálandó tér vertikális irányú kihangsúlyozásában az állólámpák felfelé irányított fénye is segít; mobil lámpatestként változtatható a belső tér építészeti átalakítás nélkül.
- csökkenti a tér magasságát. Belvárosi lakások, kastélyok, kúriák jellegzetes eleme a túl magas mennyezet. A magasság csökkentése érdekében a horizontális síkok hangsúlyozása ajánlott; párkányléccel, frízzel osztva a magasságot, a benne elrejtett, derítő fénycsík magára vonja a figyelmet, akárcsak a sínes világítás; vagy álmennyezetet kialakítva – mellyel fizikailag is csökken a magasság – mögötte fénycsövek alkalmazásával, szórt megvilágítást adva lágy, természetes fényhatás jön létre.
- szigeteket hoz létre – funkcionális igények szerint - a nagy alapterületű térben: játék-szigetet, étkező-szigetet, konyha-szigetet, a beszélgetés-pihenés szigetét... a térnek csak egy részét, szobasarkot megvilágítva, intim zugot…
A fény a lakás területét megnöveli: bevonva a kertet látóterünkbe kint és bent, ház és kert eggyé válik. A különböző megvilágítási szintek érzékeltetik a távolságot: a kert végében nagyobb fényerőt alkalmazva, falfelületet, növénycsoportot megvilágítva; az első részében kisebb fényerejű lámpatesteket használva; a közbülső teret lágy fénnyel kitöltve.




Még idõben, a tervezési fázisban gondoljunk a világításra, hiszen hatással lehet az építészeti megoldásokra is. Érdemes világítástechnikai szakember szakmai tanácsait, szakértői véleményét kikérni, aki a világítást mesterfokon érti, műveli. Hasznos fortélyokkal, mesterfogásokkal ismertet meg, eligazít műszaki kérdésekben: hogyan lehet az elképzelt világítási hatást elérni, meghatározza a beépítendő lámpatestek optimális darabszámát, teljesítményét, szem előtt tartva az energiatakarékosságot és a világítási eszközök élettartamát.
Lakberendezőként a megrendelő egyéni elképzeléseit papírra vetve - karöltve és együtt munkálkodva a világítástechnikai szakemberrel, átgondolva az elképzeléseket és lehetőségeket - alakítom ki a megformálandó tér végleges arcát.

Világítástechnikai Évkönyv 2008-2009

…a lakberendező
www.studiotrend.hu
06 30 437 6455

Megjegyzések